hogy lehet könnyen megélni  mikor rájössz, hogy akit szeretsz az már fikarcnit sem gondol rád? mit lehet ilyenkor tenni? amikor azon emészted magad, hogy tudod hol rontottad el, de már nem mondhatod el neki, hiszen beszélni sem beszél veled. amikor próbálsz háttérben maradni és csendben jókat kívánni neki, legyen boldog, legyen szép napja, legyen jó élete. próbálsz a gondolataiddal segíteni neki, de őt ez már nem érdekli. mit csinálj ha te az a típus vagy aki ha választ akkor akár örökre választ. hosszú-hosszú idő amíg tovább tudsz lépni. mikor kívülre azt mutatod, hogy minden rendben és igen ha vannak körülötted és terelik a gondolataidat akkor jól is érzed magad, de ez sem mehet állandóan. nem mindig lehet veled valaki. ilyenkor marad a zene. amikor hallgatod és kikapcsol. ilyenkor marad az erdő, a mező és a föld. a csillagok az égen. és persze a remény. talán rájön, hogy nem volt olyan nagy hiba azt elkövetni. talán nem azért tetted vagy mondta, mert bántani akartad. talán rájön, hogy nem adott esélyt, hogy megmutasd magad igazán. hogy az élet nem olyan rémisztő vele. hiszen ő is szabad akar lenni a maga módján. nem akar összeköltözni és nem akar elszámolni. élni akar. azt tenni ami neki jó és hagyni, hogy azt tegye a másik amihez kedve van. támogatni és segíteni a másikat. és persze élvezni a társaságát, az ölelését, a szerelmét, minden kötöttség nélkül. aztán, hogy ebből mi lesz az már a jövő. de, hogy egyáltalán semmi?

vagy a másik lehetőség, hogy csendben magadba roskadsz és éled az élet. aztán ha minden jól megy akkor ez szépen a múltba réved. ott marad és többet nem jön elő. aztán valaki észre vesz, akit te is észre veszel és akkor a múltnak tényleg annyi. és kezdődhet a jövő. de vajon tényleg bízhatunk? tudunk bízni? főleg ha nem először égetjük meg magunkat.
vagy tényleg a remény hal meg utoljára?