William Shakespeare

William Shakespeare

angol drámaíró, költő, színész
1564. április 23. — 1616. április 23.

A nagyság visszaél a hatalmával, midőn azt elszakítja a lelkiismerettől.



Az élet: árny,
Mely jár-kel; egy szegény komédiás,
Ki egy óra hosszant tombol és dühöng,
Azzal lelép, s szava se` hallatik;
Mese, mit egy bolond beszél, teli
Hangos dagálylyal, - ám értelme nincs!



A félelem ízét már alig érzem:
Valamikor érzékeim vacogtak
Egy éji hangra, és egy szörnyű hírtől
Minden hajam égnek állt s reszketett,
Mintha élne: jóllaktam az iszonnyal
S a borzongás, agyam meghitt lakója,
Többé nem izgat.


Hízelgek a napnak: beragyogod,
Ha felhőfoltos is a végtelenség;
S a fekete éjnek: te csillagok
Nélkül is megaranyozod az estét.



Szeretlek - és hiába büszkeségem:
Elveszett érted a lelkem egészen.
És hasztalan vagy ilyen eltökélt:
Szólnod sem kell - én szólok szívedért:
S ha mindenképpen okot kívánsz, elég ok:
Szerelmet kérni jó, de kapni még jobb!


Ó szerelem! mily fürge s ifju vagy te!
S hatalmad bár oly befogadni kész,
Akár a tenger, nem hullhat beléd
Semmi, akármily szárnyaló legyen,
Ami ne lenne benned semmivé
Egy perc alatt!



Szerelmeseknek, hogyha - Isten ments! - kifogynak a szóból, legjobb kisegítő a csók.



Adj szót a fájdalomnak; a bánat, amely nem beszél, addig szorítja a megterhelt szívet, amíg az megszakad.



Egy férfin egy-két év alatt se látsz át,
Mind csupa gyomor, s mi vagyunk az étkük.
Mohón falnak, s ha elteltek velünk,
Kiokádnak.



A vágy erőt ad és utat talál,
S megédesül a keserű pohár.



Egy rettentő tett megtétele
S az első mozdulat között
Minden olyan, mint egy fantazma vagy egy förtelmes álom:
A Géniusz s a végzet ereklyéi
Tanácsot ülnek; s az ember maga,
Mint egy kis királyság, elszenvedi
Egy lázadás egész történetét.




Veszett szerelem! Szerelmes gyűlölség!
Ó, valami, mi semmiből fogant!
Ó, súlyos könnyűség, komoly üresség,
Gyönyörű alakok torz zűrzavarja!
Ólompehely, hidegtűz, éberálom,
Beteg egészség, minden, ami nem!
Így szeretek én, s ezt nem szeretem.




Uram, vigyázz, hogy féltékeny ne légy!
A zöldszemű szörny csak kacag az étken,
Amelyből él.



Nem csillagainkban, Brutus, a hiba,
Hanem magunkban, kik megbókolunk.