2009.09.08 Más

Napok óta azon mesterkedem (tegyük hozzá akaratom nélkül),hogy leromboljam mindenkiben az irántam való normális nézeteket. Azt hiszem elegem van abból, hogy nem önmagamat adom.
Először is leszögezném, hogy utálom a gyerekeket. Soha nem akarok, akartam és satöbbi. Nem is lehet mivel crohn beteg vagyok. 12 évig szedtem fogamzásgátlót, fostam, hánytam mellette és soha nem estem teherbe. Örülök is neki mivel az abortsz álítólag nem túl kellemes.
Másodszor a halál. Soha nem értettem az embereket miért küzdenek annyira az életben maradásért. Már 10szer voltam közel a halálhoz (az első a megszületésem pillanatában volt, lehet szeretem az extrém dolgokat? és ez már akkor kiderült?) és csak egyetlen egy dologért könyörögtem, hogy a nagy, bocsánat az oriási fájdalmaimat szüntessék meg a többi nem érdekelt. Láttam már azt a bizonyos fehér fényt a folyosó végén és lélekben akkor el is búcsúztam mindenkitől erre megmentették az életemet.
Én nem magamért vagyok még itt és nem valahol a kukacok gyomrában, ha van nekik. Van 2 kutyám és egy anyukám külföldön. Ők tartantanak az élők soraiban. Persze van más is amiért még itt vagyok. De én úgy érzem csak élem ezt az életet. Sokat sírok és sokat nevetek és sok mindent csinálok. És tudom mit akarok és küzdök is érte de ha ezek nem jönnek össze, engem az sem érdekel.
Nem rég voltam egy "állás" meghallgatáson. A srác megkérdezte mi van ha nem érem el az álmaimat. Semmi. Mi lenne. Világ életemben szegény családból származtam tehát megtanultam együtt élni azzal, hogy nem lehet meg mindenem. Amim van annak meg örülök. Álmaim azért vannak. Mindenkinek vannak. De az én álmaim nem valósíthatóak meg. Ezek nem olyanok.
És az emberekről is meg van a véleményem. Azért vagyunk itt a földön, hogy tapossuk egymást. Ki tud nagyobbat belerugni a másikba. Én is ilyen vagyok. Nem mindenkivel, de tudnék példát mondani. A legrosszabb viszont az amikor az teszi veled aki közel áll hozzád. Annál rosszabb nincs. De talán van. Az, hogy eszébe nem jut, hogy megkeressen és bocsánatot kérjen.