.....leírhatatlan
Ezeket a filmeket ma találtam. Leírhatatlan azaz érzés amit keltettek bennem. Rá kellett jönnöm mennyire szeretem a kutyámat (Lea). És arra is rájöttem mennyire elcseszem azzal, hogy nincs időm kiképezni. Pedig nagyon ráférne. Mikor a filmeket néztem, végig üvöltöztem. ÓHH TE JÓ ÉG! BASSZUS! ÓHH ANYÁM!!!!! (Kata a tanúm 
) Olyan érzések indultak meg bennem amikkel régen találkoztam. Erős szívdobogás, hatalmas öröm. Valószínűleg sokan elítélik ezeket a képeket azzal a gondolattal, hogy agresszió de szerintem fantasztikus, hogy egy szóval tudod a kutyádat indítani és leállítani. És azok a kirohanások. Nem lennék segédelő egy Malinois "vigyora" ellen. Villám gyors és nagyon durva lekezelés. Pisztoly és mindenféle fegyver ellen küzdenek. ANYÁM! KURVA JÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!! Imádom! Szétrobbanok az érzéseimtől. Felpörget már a látványa is......
) Olyan érzések indultak meg bennem amikkel régen találkoztam. Erős szívdobogás, hatalmas öröm. Valószínűleg sokan elítélik ezeket a képeket azzal a gondolattal, hogy agresszió de szerintem fantasztikus, hogy egy szóval tudod a kutyádat indítani és leállítani. És azok a kirohanások. Nem lennék segédelő egy Malinois "vigyora" ellen. Villám gyors és nagyon durva lekezelés. Pisztoly és mindenféle fegyver ellen küzdenek. ANYÁM! KURVA JÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!! Imádom! Szétrobbanok az érzéseimtől. Felpörget már a látványa is...... Ma
Ma nagyon jó kedvem van. Hogy miért azt nem tudom, főleg mert nagyon fáj a fejem. Olyan sunyi és lapos fejfájásom van. De a kedvem kiváló. Vigyorgok mint a vadalma.
....most már rettenetesen fáj a fejem....
Jane Austen - Szerelem és barátság
Most kezdődik csak igazán:
Ötödik levél
Laura Marianne-nak
Egy decemberi estén a kandalló mellett üldögéltünk szüleimmel, s beszélgettünk. Hirtelen összerezzentünk, ugyanis hangosan kopogtattak egyszerű kunyhónk ajtaján.
A papa tért magához elsőként:
-Miféle zaj volt ez? - kérdezte.
-Mintha valaki kopogtatott volna az ajtón - jegyezte meg a mama.
-Valóban! - kiáltottam.
-Én is ezen a véleményen vagyok. Úgy tűnik, mintha valaki szokatlan erővel kopogtatott volna ártatlan ajtónkon - állapította meg a papa.
-Igen, kénytelen vagyok azt hinni, hogy valaki bebocsátást kér - jelentettem ki.
-Ez más kérdés - mondta a papa.-Nem szabad úgy tennünk, mintha tudnánk, mi célból kopogtat, bár, az igazat megvallva, nemigen vagyok meggyőződve róla , hogy valaki csakugyan kopogtatott.
Ekkor szavait újabb kopogtatás szakította félbe, s a mama és én kissé megriadtunk.
-Nem lenne jobb, ha megnéznénk, ki az? - kérdezte a papa. - A szolgák mind kimenőt kapta.
-Azt hiszem, valóban jobb lenne - felelem.
-Igen, feltétlenül ezt kell tennünk - tette hozzá a papa.
-Nézzük meg most? - érdeklődött a mama.
-Minél előbb, annál jobb - mondta a papa.
-Ó, ne is vesztegessük az időt!- kiáltottam.
Harmadszor is kopogtattak, mely minden eddiginél erőteljesebbnek tűnt.
-Biztos vagyok benne, hogy valaki kopogtat az ajtón!- közölte a mama.
-Igen, minden bizonnyal - felelte a papa.
-Úgy vélem, talán a szolgák térhettek vissza - jegyeztem meg.- Azt hiszem, hallom is, ahogy Mary jön az ajtó felé.
-Ennek módfelett örülnék, mert most már nagyon szeretném tudni, ki lehet az! - kiáltotta a papa.
Feltevésem igaznak bizonyult, ugyanis Mary lépett be kisvártatva, s arról tájékoztatott bennünket, hogy egy fiatalember és a szolgája vannak sz ajtónál. Eltévedtek, egészen átfáztak, s azt kérik, hogy megmelegedhessenek a tűznél.
-Nem bánnám, ha beengednénk őket, drágám?- kérdezte a papa.
-A legkevésbé sem - válaszolta a papa.
Mary, anélkül, hogy újabb utasításra várt volna, sarkon fordult, és kiment a szobából. Hamarosan egy rendkívül elragadó és szeretetre méltó fiatalember társaságában tért vissza, a szolgát azonban kivűl hagyta.
Velem született érzékenységemet addigra már mélyen megérintette a szerencsétlen utazó szenvedése, s mihelyt megláttam az úriember, éreztem, hogy jövendő életem gyötrelmes boldogságát neki köszönhetem majd.
A papa tért magához elsőként:
-Miféle zaj volt ez? - kérdezte.
-Mintha valaki kopogtatott volna az ajtón - jegyezte meg a mama.
-Valóban! - kiáltottam.
-Én is ezen a véleményen vagyok. Úgy tűnik, mintha valaki szokatlan erővel kopogtatott volna ártatlan ajtónkon - állapította meg a papa.
-Igen, kénytelen vagyok azt hinni, hogy valaki bebocsátást kér - jelentettem ki.
-Ez más kérdés - mondta a papa.-Nem szabad úgy tennünk, mintha tudnánk, mi célból kopogtat, bár, az igazat megvallva, nemigen vagyok meggyőződve róla , hogy valaki csakugyan kopogtatott.
Ekkor szavait újabb kopogtatás szakította félbe, s a mama és én kissé megriadtunk.
-Nem lenne jobb, ha megnéznénk, ki az? - kérdezte a papa. - A szolgák mind kimenőt kapta.
-Azt hiszem, valóban jobb lenne - felelem.
-Igen, feltétlenül ezt kell tennünk - tette hozzá a papa.
-Nézzük meg most? - érdeklődött a mama.
-Minél előbb, annál jobb - mondta a papa.
-Ó, ne is vesztegessük az időt!- kiáltottam.
Harmadszor is kopogtattak, mely minden eddiginél erőteljesebbnek tűnt.
-Biztos vagyok benne, hogy valaki kopogtat az ajtón!- közölte a mama.
-Igen, minden bizonnyal - felelte a papa.
-Úgy vélem, talán a szolgák térhettek vissza - jegyeztem meg.- Azt hiszem, hallom is, ahogy Mary jön az ajtó felé.
-Ennek módfelett örülnék, mert most már nagyon szeretném tudni, ki lehet az! - kiáltotta a papa.
Feltevésem igaznak bizonyult, ugyanis Mary lépett be kisvártatva, s arról tájékoztatott bennünket, hogy egy fiatalember és a szolgája vannak sz ajtónál. Eltévedtek, egészen átfáztak, s azt kérik, hogy megmelegedhessenek a tűznél.
-Nem bánnám, ha beengednénk őket, drágám?- kérdezte a papa.
-A legkevésbé sem - válaszolta a papa.
Mary, anélkül, hogy újabb utasításra várt volna, sarkon fordult, és kiment a szobából. Hamarosan egy rendkívül elragadó és szeretetre méltó fiatalember társaságában tért vissza, a szolgát azonban kivűl hagyta.
Velem született érzékenységemet addigra már mélyen megérintette a szerencsétlen utazó szenvedése, s mihelyt megláttam az úriember, éreztem, hogy jövendő életem gyötrelmes boldogságát neki köszönhetem majd.
Adiue,
Laura
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése